A hyaluronsavas ajakfeltöltés folyamata, tartóssága, ára

A hyaluronsavas ajakfeltöltés folyamata, tartóssága, ára

Az ajakfeltöltés egy gyakori, viszonylag egyszerűnek nevezhető esztétikai művelet, amely során az ajkakba térfogatnövelő anyagot fecskendeznek, ezáltal egy teltebb, szebb ajakformát létrehozva. 

A klinikán is lehetőség van arra, hogy ajkait formásabbá tegye és mivel az egész művelet nagyjából fél órát vesz igénybe, így nem jár túl nagy szervezéssel. Természetesen egy előzetes megbeszélésre szükség lesz, de nincs szó altatásról vagy éppen egész napos, ottalvós klinikai tartózkodásról.

A következőkben átvesszük, hogy pontosan mivel is jár az ajakfeltöltés, mivel végezzük, illetve milyen áron vehető igénybe!

 

Ajakfeltöltés, mint azonnali önbizalom növelő

Elmondható, hogy a legtöbb ajakfeltöltést azért végezzük, mert a vendég úgy gondolja, hogy ajkai túl keskenyek, alig látszanak, és emiatt értelemszerűen kényelmetlenül érzi magát a bőrében. Van persze olyan vendég is, aki szimplán csak ki szeretné emelni az ajkait, mert olyan foglalkozást űz, amelynél a megjelenés kiemelten fontos (modellek, influenszerek stb). 

Aki elégedett a megjelenésével elégedett szokott lenni önmagával is és ez kihat az önbizalmára is. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy az ajakfeltöltés nem egy csodamódszer az önbizalom növelésére – itt egy esztétikai műveletről beszélünk, amelynek közvetett előnyei között szerepel a pozitív önkép kialakulása is!

 

hyaluronsavas ajakfeltöltés

A hyaluronsavas ajakfeltöltés meddig tart?

A klinikán az ajakfeltöltés rutinnak mondható, számos vendég jelentkezik be hétről hétre, akik kisebb nagyobb ajakformálást szeretnének kérni. A folyamat a következőképpen néz ki:

  1. Bejelentkezés egyeztetésre, konzultáció
  2. Ajakfeltöltés
  3. Bőrpír elmúlása pár nap után
  4. 8-14 hónap múlva a beavatkozás megismétlése, ha szükséges

Kizáró okok ajakfeltöltésnél

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ha épp valamilyen betegségben szenved – akár egy megfázásban is – nem biztos, hogy ez az egyszerű beavatkozás elvégezhető. Aktív betegségek fennállása esetében, főleg bőrbetegségek, herpesz vagy autoimmun betegségek esetén nem végezhető el az ajakfeltöltés.

A test 100%-osan működő gyógyulási képességére van szükség ahhoz, hogy a feltöltés tényleg sikeres legyen, és már pár nap múlva már csak formásabb ajkak legyenek láthatók.

 

A hyaluronsavas ajakfeltöltés folyamata

Az ajakfeltöltést helyi érzéstelenítésben végzik, nagyjából hasonlóképpen, mint ahogy a fogorvosoknál szokás. A megbeszélésen egyeztetett formához szükséges mennyiségű töltőanyagot a sebész injekciós tűvel juttatja a bőr alá.

A technika egész egyszerű: ahogy az injekciós tűt húzza ki a sebész, annak a „helyére” fecskendezi be a töltőanyagot.  Az érzéstelenítés miatt ez fájdalommentesen zajlik, és mivel olyan töltőanyagot használunk, amely tartalmaz némi lidokaint, később sem lesznek fájdalmai a feltöltés utáni időszakban.

A szükséges időt tekintve 20-30 perc a beavatkozás, maximum egy óra mindennel együtt. Ez annak köszönhető, hogy nem bemetszésekkel, tehát nem műtéti technikával történik az ajakformálás, hanem injekcióval. 

 

Az ajakfeltöltés után mire kell figyelni?

Alapesetben a feltöltés eredménye azonnal látható, de pár napra szükség van, mire tökéletessé válik az eredmény. A test számára ismerős anyaggal, hyaluronsavval történik az ajakfeltöltés, így kilökődés vagy egyéb szövődmények nem várhatók.

  • A feltöltést követő első héten kerülni kell a fogászati kezeléseket, illetve az ajkak nyomkodását, masszírozását, harapását.
  • Két-három nap után már sminkelni is lehet.
  • Az első hét végére a duzzanat – ha keletkezik – lelohad, a bőrpír is megszűnik, és láthatóvá válik a végleges eredmény.
  • Egy hónapig tilos a szolárium, és az esetleg tervezett szépészeti tetoválás is (pl.: szépségpötty tetoválása az ajkak fölé)!

 

A hyaluronsavas ajakfeltöltés tartóssága

Mivel hyaluronsavval végzik az ajakfeltöltést, amely a testben természetes módon is jelen van, ezért egy idő után felszívódik. A hyaluronsav a bőrben található anyag, amely rugalmasságért felel elsősorban, és amikor elkezd idővel kiürülni, bőr veszít rugalmasságából, ez a ráncosodás egyik fő oka. Külsőleg pótolható, ez történik ajakfeltöltésnél, illetve ráncfeltöltésnél is.

A hyaluronsav a saját testi adottságoktól és kortól függően 8-14 hónap alatt szívódik fel, tehát az ajakfeltöltés igencsak tartós. Ha szeretné hosszú távon, tehát akár évekig is megőrizni ajkai formáját, úgy 10-12 hónap után érdemes lehet megismételni a feltöltést – ekkor még valamivel kevesebb töltőanyagra van szükség.

 

Ajakfeltöltés árak

A budapesti klinikák egy része a JuveDerm hyaluronsavas készítményt használja, ami kiváló minőségű, széles körben alkalmazott készítmény. Az ajakfeltöltést milliliterben határozza meg a sebész a konzultáció során, és azt is el tudja mondani, hogy mennyibe kerül a feltöltés.

Az árait tekintve alapesetben 0.1 milliliterenként 16.000 forintos költséggel lehet számolni. A pontos árakért érdemes bejelentkezni konzultációra és megbeszélni az elvárásokat és a lehetőségeket, illetve a sebész meg tudja mondani, hogy mennyi töltőanyagra lehet szükség!

 

Mi a következő lépés?

Javasoljuk, hogy kérjen időpontot, egyeztessen plasztikai sebésszel, és ingyenes konzultáció keretében teljeskörű, személyre szabott válaszokat kaphat!