A megereszkedett szemhéj okai, tünetei és kezelése
Tudjon meg mindent a témáról vagy jelentkezzen be konzultációra most!
A megereszkedett szemhéj az életkor előrehaladtával egyre fokozottabban jelentkező esztétikai, ritkábban funkcionális probléma. A szem körüli bőr és kötőszövet ugyanúgy veszít rugalmasságából, feszességéből, mint a test más területén, itt azonban az ívelés, szűkebb hely, vékonyabb bőr miatt korábban és fokozottabban jelentkeznek a tünetek.
A felső szemhéj bőrének megnyúlása és petyhüdté válása takarja a szem ívelését, fáradtnak, szomorúnak, idősnek tűnik a tekintet. Takart szemhéjjal nem lehet szép sminket készíteni, de a jelentősebb megereszkedés még a látóteret is beszűkíti, a szem csak kisebb résre tud kinyílni. Az alsó szemhéj lógása ráncokat, táskákat, karikákat eredményez.
A szem körüli bőr ápolására számos krém és kezelés ismert, melyek lassítják az öregedés folyamatát. Az évek múlásával azonban a megnyúlás eléri azt a mértéket, amikor a szemhéj bőrfeleslege már csak plasztikai sebészeti eljárással távolítható el.
Szemhéjplasztika műtéttel, minimális műtéti kockázattal, két hétnél rövidebb gyógyulási idővel teljes mértékig megszüntethető a probléma, a szemhéj az eredeti fiatalkori állapotát nyeri vissza. Az eredmény tartós, várhatóan 10-12 év is eltelik, mire újra észlelhetők lesznek a megereszkedés első jelei. Az első, személyes plasztikai sebészeti konzultáción megismerheti az eljárás részleteit és a várható eredményt.
A megereszkedett szemhéj okai
A megereszkedett szemhéj okai között több tényező is szerepet kap, és ezek akár együttesen is felléphetnek, így gyorsítva, súlyosbítva a kialakulást, fokozva a tünetek megjelenését.
- Bőröregedési folyamatok. Negyven éves kortól egyre inkább tapasztalható a kollagéntermelődés csökkenése, a bőr alulhidratáltsága, a sejtmegújulás lanyhulása. Ennek következtében elveszíti a bőr rugalmasságát, feszességét.
- Genetikai tényezők. Egyéni adottság, hogy a fenti természetes folyamatok mikortól és milyen ütemben zajlanak. Amit elődeinknél látunk, azt nagy valószínűséggel örököltük is.
- Alkati tényezők. Az arcberendezés, a szemkörnyék vonásai egyeseknél fiatal korban is takart szemhéjat eredményeznek, a megereszkedés első jelei ilyenkor már fokozott tünetekkel járnak.
- Életmód. Kevés pihenés, a fáradtsággal járó hunyorítás, szemdörzsölés, fokozott UV-hatás mind-mind elősegíti a tünetek idő előtti kialakulását és romlását.
A megereszkedett szemhéj tünetei
A megereszkedett szemhéj tüneteit láthatjuk magunkon a tükörben, ahogy mások is látják rajtunk, de érezhetjük is, különösen egy fárasztó nap végén, sminkeléskor pedig kézzel foghatóan tapasztalhatjuk is. A tünetek a felső és alsó szemhéjon egyaránt, de eltérő mértékben jelentkeznek.
- A bőr megnyúlása. A felső szemhéj bőrének megnyúlása következtében bőrtöbblet keletkezik, ez a nehézségi erő következtében lefittyed a szempillákra, eltakarja a szem felső ívelését. Elfedődik a sminkelhető rész, a szem kisebbnek tűnik, a külső szélei lefelé ívelnek. A bőrtöbblet miatt egymást fedő rétegek képződnek ideális terepet nyújtva a bőrirritáció, gombásodás, ekcéma kialakulásának. A megnyúlt alsó szemhéjat is lefelé húzza a nehézségi erő, a bőrtöbblet karikákba, ráncokba tolul.
- Ödémásodás. A bőrtöbbleti szövetek hajlamosak vizet tárolni, így a szem körüli terület megduzzad, ezzel még fokozva a szemrés szűkülését. Különösen estére érezhető, hogy a bevizesedett bőrfeleslegnek súlya van, nehezebb a szemet nyitva tartani. Az alsó szemhéj ráncai táskákká tömörülnek.

A megereszkedett szemhéj kezelése
A megereszkedett szemhéj kezelése történhet szemhéjplasztikával, illetve alternatív módszerekkel, melyek a kivitelezésben, de leginkább a várható eredmény tartósságát illetően térnek el egymástól.
Szemhéjplasztika
A szemhéjplasztika olyan plasztikai sebészeti beavatkozás, melynek során a megnyúlt bőrtöbbletet helyi érzéstelenítés mellett kivágják, és a szövetszéleket úgy illesztik össze, hogy a gyógyult heg a szemrésben alig láthatóan húzódik, a bőr eredeti feszességében simul a szem ívelésére.
A felső és alsó szemhéjat akár egyszerre, de szükség szerint külön is műtik. A beavatkozás egy óránál nem vesz több időt igénybe, néhány óra elteltével aznap haza lehet menni. A teljes gyógyulásig, mely két hét alatt lezajlik, javasolt a fizikai kímélet. Ezután tartósan élvezhető az eredeti, fiatalos külső, a tágra nyílt tekintet, felfelé ívelő külső szemhéj, sima alsó szemhéjak, egészen addig, amíg a bőröregedési tünetek ismét jelentkeznek. Ez akár egy évtizednél is hosszabb időt jelent.
Egyéb/alternatív módszerek
A megereszkedett szemhéj korrigálására javasolt módszerek hatásfoka leginkább az eredmény tartóssága szempontjából tér el. Kisebb fokú probléma esetén átmenetileg kielégítő hatást nyújthatnak.
- Plazmakezelés. Az elektromos impulzusokat kibocsátó készülék a levegőben levő gázokat plazma halmazállapotúvá alakítja, ez a plazma kis pontokban érintkezve a bőrrel elpárologtatja annak felszínét, és ez ösztönzi a bőr megújulását sebészeti beavatkozás nélkül.
- Hidratáló, ránctalanító, kollagénes krémek. A bőr felszínén keresztül szívódnak fel a hatóanyagok, melyek a rugalmasságot, feszességet serkentik.
- Borogatás. A hideg vizes, uborkás, aloe verás, teafilteres borogatások lényege a hűtés, duzzanat csökkentése, a bőr felszínének világosítása. A borogatás húsz perce, melyet csukott szemmel pihenve, vízszintes helyzetben töltünk el, önmagában is jótékony hatású közvetlenül a fontos alkalmak előtt.
Gyakran Ismételt Kérdések
Milyen gyakorlatokat végezhetünk lógó szemhéj ellen?
Számítógépes munka esetén másfél óránként tartsunk pár perces pihenőt, és az alábbi sorozatot végezzük el: váltakozva nézzünk távolra, felfelé, csukott szemmel forgassuk a szemgolyót körbe, ujjainkkal fedjük be csukott szemünket.
Hogyan előzhető meg a lógó szemhéj?
Az életkor és a genetika törvényszerűségei mellett leginkább életmódunkkal tehetünk legtöbbet a lógó szemhéj kialakulása ellen. Aludjuk ki magunkat lehetőleg minden nap, erős fényben hordjunk napszemüveget, ne dörzsölgessük a szemünket, és a sminket is kíméletes mozdulatokkal távolítsuk el. Már a harmincas évek elején kezdjük el a feszesítő krémek használatát.
Mi történik a lógó szemhéjjal kezelés nélkül?
Kezelés nélkül a lógó szemhéj állapota folyamatosan romlik, a petyhüdtség fokozódik. Minél idősebbek leszünk, sejtjeink megújuló képessége annál inkább alábbhagy, emiatt a fokozódik a megereszkedés. Előbb-utóbb az esztétikai probléma mellett funkcionális zavart is okoz: a szem nyitvatartását is megnehezíti, korlátozza a látóteret.
Jelentkezzen be konzultációra!
Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egyik vezető sebészünkhöz még ma!
Jelentkezzen be konzultációra!
Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egyik vezető sebészünkhöz még ma!