Az alagút szindróma fajtái, kialakulása, tünetei és kezelése
Az alagút szindróma fájdalommal, zsibbadással, izomgyengeséggel járó tünetegyüttes. Az elnevezés utal a betegség lényegére: az adott területen egy ideg egészséges állapotban is az inak, izmok, erek, csontok között mint egy alagútban halad át, amennyiben ez a terület valami miatt összeszűkül, az ideg az alagútba szorulva összenyomódik. Testszerte több helyen is kialakulhat.
Az alagút szindróma fajtái
Az alagút szindróma egyes fajtáit aszerint különböztetjük meg, hogy a test mely pontján jelentkeznek a tünetek. Egy-egy ideg a lefutása mentén több helyen is nyomódhat hasonló tüneteket okozva, illetve hasonló tüneteket okozhat más-más ideg nyomódása is.
Carpalis vagy kéztő alagút szindróma esetén a csuklót (carpus) érintik a tünetek. Ez a leggyakoribb fajta alagút szindróma, az esetek felét ez teszi ki. Nőknél kétszer olyan gyakori, mint férfiaknál, leginkább 40-60 éves kor között jelentkezik.
Cubitalis vagy könyök alagút szindróma esetében a könyök külső oldalán futó ideg szorul be a könyök sérülése, ütődés, állandó nyomódás (pl. rossz fekvés) következtében.
Guyon alagút szindróma vagy versenybringás betegség néven is ismert tünet a kisujj és a gyűrűsujj zsibbadása, fájdalma a gyakori nyomódás, terhelés miatt.
Váll alagút szindróma esetében a tünetek kisugároznak a váll, lapocka, felkar, kéz felé. Az ideg a lapockánál levő (scapularis) alagútban szorul be. Leginkább azoknál fordul elő, akik munkavégzés közben, tehát hosszú időn át a fejük felett tartják a karjukat (festők, szerelők).
Peroneus alagút szindróma esetén a tünetek a lábfejtől, a láb nagyujjától a lábszáron keresztül a térdig megjelenhetnek, mert a láb e részét beidegző, a szárkapocscsont mellett futó peroneus ideg nyomódik.
Tarsalis vagy talpi alagút szindróma esetében a láb nagyujjától a belbokáig jelentkezik a fájdalom a tibialis ideg nyomódása miatt, amit többek között szűk cipő viselése okozhat.
Piriformis és femorális alagút szindrómák esetén a combtőtől lefelé, a comb hátsó részén, a fartól lefelé, illetve a comb belső részén húzódik a fájdalom.
![kéztő alagút szindróma kéztő alagút szindróma](https://www.euromedical.hu/wp-content/uploads/2021/11/kezto-alagut-szindroma.jpg)
Mitől alakul ki az alagút szindróma?
A közvetlen okot az ideg beszorulása okozza, de a szűk helyzet több, különböző okra vezethető vissza.
- Akut sérülés, ütődés miatt alakul ki a duzzanat.
- Folyamatos túlterhelés okozza az inak ínhüvelyek, izmok gyulladását.
- Rossz testtartás, rossz helyzetben való fekvés, támaszkodás következtében szorult be az ideg, vagy a környező szövetek ödémásodtak.
- Cukorbetegség, autoimmun betegségek, a hormonháztartás betegségei állnak a háttérben.
- Terhesség miatt a szövetekben nagyobb a vízvisszatartás, ödéma alakulhat ki.
- Elhízás következtében alakul ki a helyzet
- Csontkinövés, anatómiai sajátosság vagy eltérés, lúdtalp, egyéb deformálódás hozzájárul az alagút beszűküléséhez.
Milyen tünetekkel jár az alagút szindróma?
Az alagút szindróma jellemző tünetei között szerepel az erős, égő fájdalom, a zsibbadás. Ha huzamosan tart az ideg összenyomódása, a terület izmai gyengülni sorvadni kezdenek. A tünetek azon a végtagon jelentkeznek, amelyért az összenyomódott ideg felelős.
- A fájdalom először nappal, majd éjszaka is jelentkezik.
- Zsibbadás az adott területen, a kisujjban, a lábfejben
- Ügyetlen, erőtlen kéz, lábfej, esetlen járás
- Kéz hidegsége, fehérsége
- Érzéskiesés
Hogyan diagnosztizálják az alagút szindrómát?
Az orvos meghallgatja a beteg panaszait a tünetekről, fizikálisan megvizsgálja az érintett területet (kéz, láb, alkar, ujjak, csukló, váll). Szükség lehet ideggyógyász szakorvos által végzett műszeres ENG, ultrahang vizsgálatra, MRI vizsgálatra.
- ENG vizsgálattal mérhető, hogy a perifériás idegek milyen sebességgel vezetik az ingerületet, ennek révén tisztázható az ideg károsodásának helye és mértéke
- Ultrahang vizsgálattal történik az idegtörzsek, idegpályák vizsgálata, kiszűrhető megnagyobbodott nyirokcsomó
- Röntgen vizsgálattal kiszűrhető egy esetleges csontkinövés mint a nyomódás oka
Az alagút szindróma kezelése
Fontos, hogy zsibbadásos, éjszakai fájdalommal járó tünetekkel mielőbb forduljunk orvoshoz, mert csak a diagnózis után időben megkezdett terápia révén lehetséges a maradványtünetek, tartós károsodás nélküli gyógyulás. A terápia konzervatív úton vagy műtéttel lehetséges, a betegség fajtáitól függően. A konzervatív terápia időigényes, akár fél évig is eltarthat a gyógyulás, megmarad a kiújulás esélye. Műtét után is szükséges a már károsodott ideg, izmok helyreállítása gyógytornával, fizikoterápiás kezelésekkel
Konzervatív kezelés
- első lépés a pihentetés, akár rögzítősín alkalmazásával is
- a kiváltó testhelyzeteket kerülni kell
- fizikoterápiás kezelések a gyulladás, duzzanat megszüntetésére
- fájdalomcsillapítás non-szteroid és szükség esetén szteroidos kezeléssel, injekcióval
- gyógynövényes krémmel való masszírozás
- idegeket támogató vitaminok, táplálékkiegészítők szedése
Műtéti megoldás
- sok esetben a konzervatív kezelések nem hoznak kielégítő eredményt, csak műtéttel lehet feloldani az ideg beszorulását a műtét helyétől függően kisebb vagy nagyobb beavatkozással
- az alagút szindróma műtét utáni gyógyulás két lépésben zajlik: a heg gyorsan gyógyul, és az ideg felszabadításával a tünetek azonnal megszűnnek, nem térnek vissza, néhány napos kímélet után vissza lehet térni a napi tevékenységhez,
- a műtét utáni gyógyuláshoz utókezelésként szükséges a gyógytorna és sok esetben az ideg által ellátott izmok elektromos ingerlése fizikoterápiás kezeléssel
![alagút szindróma kezelése alagút szindróma kezelése](https://www.euromedical.hu/wp-content/uploads/2021/11/alagut-szindroma-kezelese.jpg)
Hogyan előzhető meg az alagút szindróma?
Az alagút szindróma kialakulásához vezető egyes okok (pl. cukorbetegség, inak túlterhelése) helyes életmóddal részben kiszűrhetők, ez azonban az előfordulások kisebb része. Egészségünk érdekében a tünetek megjelenésekor mielőbb forduljunk orvoshoz, ezzel legalább a következményes izomsorvadást, izomgyengeséget, idegkárosodást megelőzhetjük.
A gyógytorna szerepe a műtét utáni rehabilitációban
A tornagyakorlatok célja a lazítás és az izmok erősítése. Az izmok elektromos stimulálása gyógytorna előtt bemelegítésként hasznos fizikoterápiás kezelés. Néhány gyakorlat a leggyakoribb carpalis alagút szindróma esetén:
- Alkari izmok lazítása: görgessünk alkarunkkal kis gumilabdát az asztallapon.
- Kéz kisízületeinek mobilizálása: tartsuk függőlegesen alkarunkat a mellkas előtt, nyújtsuk ki, majd lassan görbítsük az ujjakat a tenyérbe. Ismételjük néhányszor.
- Nyújtás: tartsuk függőlegesen alkarunkat a mellkas előtt, ujjainkat nyújtsuk ki, hajtsuk hátra a kézfejünket, majd vissza függőleges helyzetbe, hüvelykujjunkat távolítsuk a mutatóujjtól derékszögű helyzetbe és vissza.
Rólunk
Modern luxusklinika Budapest szívében
Rólunk
Küldetésünk, hogy olvasóink megtalálják a számukra megfelelő orvost és az ideális klinikát.