Kombinált mellplasztika

Tudjon meg mindent a műtétről vagy jelentkezzen be konzultációra most!

A kombinált mellplasztika olyan plasztikai sebészeti beavatkozás, amellyel a melleknek egyszerre több esztétikai problémája küszöbölhető ki, és ezáltal elérhető a megfelelő méretű, formájú és tömörségű mell. Egy műtéten belül történik mellfelvarrással az anatómiai helyzetbe visszaillesztés és a méretbeli korrekció. A kombinált mellplasztika alkalmas az aszimmetria korrigálására is.

A kombinált mellplasztika fajtái

Kombinált mellplasztika során a megnyúlt, feleslegessé vált bőrt kimetszik, ezzel a mell mérete csökken. Attól függően, hogy a felvarrás mellett milyen korrekció szükséges, sor kerülhet mellimplantátum beültetésére, illetve az állomány csökkentésére.

  1. Kombinált mellplasztika mellnagyobbítással - gyakoribb, általános eset. A mellfelvarrással helyére kerül ugyan a mirigy- és szövetállomány, de a megnyúlt rész kimetszése után a megmaradt állomány általában már nem elegendő az esztétikailag kívánatos eredményhez, ezért a hiányt mellnagyobbítással, általában megfelelő méretű mellimplantátum egyidejű beültetésével pótolják. Ezzel az eljárással lehet korrigálni az aszimmetrikus melleket eltérő méretű implantátum beültetésével. 

  2. Kombinált mellplasztika mellkisebbítéssel - ritkábban szükséges. Amennyiben a mellek mérete a megereszkedés mellett túl nagy, a felvarrás során nemcsak a megnyúlt rész, hanem további állományrész is kimetszésre kerül. A felvarrás után a mell feszesebb és anatómiai helyén álló lesz, emellett az optimális méretre kisebbítve kevésbé fenyeget a további megnyúlás esélye.

kombinált mellplasztika

Kinek javasolt a kombinált mellplasztika?

A kombinált mellplasztika alapvető eleme a mellfelvarrás, tehát azoknak jelenthet esztétikai megoldást, akiknek gondot jelent, hogy mellük megereszkedett: önértékelésük alacsony, bizonytalan a fellépésük, megromlott a szexuális életük.

Természetes folyamat, hogy az életkor előrehaladtával, terhesség, szoptatás során, nagymértékű súlyingadozás révén a mell szövete veszít feszességéből, megnyúlik, kialakul a kellemetlen “lógó mell”, mégis okozhat ez olyan mértékű zavart, ami megoldást kíván. A megereszkedés az esztétikai probléma mellett pedig más panaszokat is okozhat. A mell alatti összefekvő  bőrfelületen kialakulhat gombásodás, a mélyre lógó mell pedig hátfájást okozhat.

A kombinált mellplasztika a lógás megszüntetése mellett a mell konzisztenciáját is javítja, és méretbeli korrekciót is jelent, egyszóval akár az eredeti anatómiai helyzetnél is jobb érhető el vele.

Javasolt tehát, ha

  • az életkor miatt, a változókorral veszít a test rugalmasságából,
  • fogyás után “estek le” a mellek,
  • többszöri gyermekáldás, hosszú szoptatás után, a babaprojekt befejeztével vissza akarjuk nyerni fiatalos alakunkat,
  • tartósan fennállnak a lógó mell okozta bőrpanaszok és/vagy hátfájás,
  • helyre akarjuk állítani önértékelésünket, szexuális életünket.

Kombinált mellplasztika menete

A kombinált mellplasztika műtéthez az első lépés az előzetes konzultáció. Amennyiben sor kerül a műtétre, előtte teljes körű kivizsgálás szükséges. A műtétet követően pedig a felépülés időszaka jön.

  1. Előzetes konzultáció. Ennek során a páciens személyre szabott információkat kap az orvostól. Egyeztetik az igényeket és lehetőségeket, az orvos tájékoztatást ad a beavatkozásról, műtéti technikáról, előzetes vizsgálatokról, felépülés menetéről, esetleges szövődmények rizikójáról, a várható eredményről. Megbeszélik az implantátum méretét és minőségét, az orvos képen is megmutatja a várható eredményt, a hegek elhelyezkedését.
  2. Műtét előtti vizsgálatok. Az altatással járó mellplasztikai beavatkozás előtt laborvizsgálat, EKG, röntgenvizsgálat, mammográfia és ultrahang vizsgálat szükséges. Emellett az altatóorvossal is történik egy konzultáció. Ajánlott az előzetesen javasolt életmódbeli tanácsokat követni: leszokni a dohányzásról a jobb sebgyógyulás érdekében (is), folyamatosan gondoskodni az elegendő folyadékbevitelről és vitaminellátásról.
  3. A műtét altatásban történik, 2-3 órát tart. A bemetszés a megereszkedettség mértékétől is függhet, ezt előzetesen az orvossal megbeszélik. Általában a mellbimbótól lefelé egy fordított T alakú bemetszést alkalmaznak. Behelyezik az implantátumot, a felesleges bőrtöbbletet kimetszik, a megfelelő helyen rögzítik a mellbimbót, és felszívódó varratokkal zárják a bemetszést. Egy éjszakát kell az intézményben tölteni, majd otthon folytatódik a gyógyulás és teljes felépülés.

Kombinált mellplasztika felépülés

A kombinált mellplasztika műtét utáni felépülés fokozatos, bizonyos lépcsők, határvonalak figyelembe vétele mellett eredményes, szövődménymentes és szép gyógyulás várható. 

A műtétet követően egy hétig nem érheti víz a területet, két hétig nem szabad jelentősebb mozgást végezni, nyolc hétig speciális melltartót kell viselni, két hónapig kerülni kell a szoláriumot, szaunát és napozást. A harmadik hét után lehet fokozatosan visszatérni a fizikai aktivitáshoz.

A külső hegek hat hónap alatt gyógyulnak, és a továbbiakban a szinte láthatatlanságig halványulnak, a belső szövetek két év alatt gyógyulnak meg teljes mértékig. A mellek fél-egy év múlva nyerik el végleges formájukat.

A felépülés ideje alatt a műtétet végző orvos javaslata szerint kontrollvizsgálatra kerül sor.

A kombinált mellplasztika ára

A kombinált mellplasztika ára 2.160.000 forinttól érhető el kedvezményesen, mely összeg tartalmazza az összes felmerülő költséget. Pontos árat plasztikai sebésze fog adni a személyes konzultáció során.


Jelentkezzen be konzultációra!

Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egy vezető plasztikai sebészhez még ma!


Jelentkezzen be konzultációra!

Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egy vezető plasztikai sebészhez még ma!