Mi az a tyúkmell? - tünetei, okai és a kezelése

Tudjon meg mindent a problémáról vagy jelentkezzen be ingyenes konzultációra most!

A tyúkmell, egy természetesen kialakuló mellkasi deformitás. A szegycsont és a bordák egyesülésénél alakul ki az elváltozás olyan módon, hogy a mellkas ettől előrefelé fog domborodni. Ezért tulajdonképpen csak közvetve érinti a mellek alakját. Ez az egyik leggyakrabban előforduló mellkas-deformitás, a tölcsér-mellkas és a tubuláris emlők után (ekkor a mellkas befelé áll). Cikkünkben összeszedtük, mik a kiváltó okai, tünetei, illetve milyen megoldások léteznek a kezelésére.

A tyúkmell kialakulásának okai

A tyúkmell kialakulásának okai a mai napig nem ismertek. Általában gyermekkorban diagnosztizálják, a test fejlődésének előrehaladtával. A gyermekek körülbelül 2-3 százalékát érinti, vagyis nem is olyan ritka betegség. A szegycsontnál elhelyezkedő porcok abnormálisan fejlődnek, hosszabbra nőnek, és kifelé domborodik a bordakosár. Eddig nem bizonyított, hogy örökölhető lenne ez az állapot, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy családon belül többször is előfordulhat. Sokan sajnos nincsenek is tisztában vele, hogy a testük elváltozásának mik az okai, és sajnos azzal sem, hogy ilyen esetben is van megoldás!

A tyúkmell tünetei

A tyúkmell mind férfiaknál, mind nőknél kialakulhat. Férfiaknál kevésbé észrevehető, azonban nőknél elég feltűnő lehet, hogy a porcosodás miatt kiállóbb a mellkas és a bordák. Nőknél sajnos befolyásolhatja a másodlagos nemi jelleget, ami hosszútávon épp oly önértékelési problémákhoz vezethet, mint más mellkasi vagy mell deformitások. Habár velejárója lehet az asztma, vagy keringési betegség, nincs túl nagy egészségügyi kockázata a kialakulásának. A probléma leginkább esztétikai jellegű, ami súlyos önértékelési problémák és mentális betegségek kialakulásához vezethet.

A tyúkmell diagnosztizálása

A tyúkmellet akár egy szemrevételezéssel is lehet diagnosztizálni, de a pontos diagnózis felállításához többre van szükség. Ehhez szükség lehet röntgen felvételre, EKG-ra és tüdőröntgenre is. Ezen felül szükség lehet teljes laborvizsgálatra és más vizsgálatokra is, főleg, hogy a tyúkmell kialakulásának hátterében megbújhat másik egészségügyi probléma is, mint például az angolkór vagy súlyos gerincferdülés. Éppen ezért érdemes óvatosnak lenni még akkor is, ha a tyúkmell könnyen diagnosztizálhatónak tűnik.

tyúkmell műtét

A tyúkmell kezelése 

A tyúkmell kezelésére létezik már műtét, viszont sok esetben nem kerül rá sor. Általában akkor műtik meg a pácienseket, ha az illető esztétikai okból szeretne megszabadulni a zavaró tényezőtől ,vagy ha más egészségügyi problémával összekötve van jelen a betegség. Ilyen velejáró rendellenesség lehet a korai tüdőtágulat vagy a paradox légzés, keringési panaszok a tüdőben, illetve a vállak előre fordulása is, ami a kitüremkedő mellkas miatt alakul ki.

Műtét nélkül - nem eredményes

Fontos, hogy a deformitás súlyosbodása műtét nélkül is lassítható és megakadályozható. Gyógytornával és gyógy-úszással visszaszorítható a folyamat. Ezek erősítik a hasfalat és a hátat, amik segítenek a tartásban. Így egyfajta egyensúly alakul ki, és elkerülhető, hogy túl nagy fizikai terhelés alá kerüljön a mellkas. Különböző légzésgyakorlatok is segíthetnek, amit naponta néhány percig kell gyakorolni. Fontos megemlíteni, hogy ezek a technikák csak a probléma visszaszorulásában segítenek. A tyúkmell egy olyan növekedési rendellenesség, amit visszafordítani természetes úton, beavatkozás nélkül nem lehet.

Műtéttel - a hatékony megoldás

A műtét egy nagyon komplex eljárás, melyen több vágást kell ejteni a mellkason. Ha nagyon súlyos a probléma, és esztétikai szempontból nagyon zavaró, akkor - amennyiben lehetséges - érdemes a műtétet 18 éves kor alatt elvégezni. Ilyenkor ugyanis a szervezet még növésben van, és könnyebben regenerálódik, könnyebben indul be az egészséges porcosodás. Nem szabad túl korán sem elvégezni a műtétet, mert lehet, hogy az idő előrehaladtával a probléma visszaszorul. Az is lehet, hogy a gyerek teljesen „kinövi” a betegséget.

Ha műtétre kerül a sor, nagyon alapos tervezésen és elővizsgálatokon kell részt venni. Habár plasztikai műtétnek számít, a beavatkozás elég komoly; tulajdonképpen a mellkas átformálásáról van szó.

A sebész eltávolítja a felesleges, túl nagyra nőtt porcrészeket és egészséges, megfelelő alakú mellkast formál. Mivel a probléma lehet aszimmetrikus is, nincs könnyű dolga a sebésznek, hiszen ilyenkor mindent a másik, egészséges oldalhoz kell viszonyítania. Az eljárás ettől függetlenül a mai világban rutinszerű. Ugyan nyomós érvek kellenek a beavatkozás mellett (más rendellenességek kialakulása, megelőzése), ha mégis elvégzik, általában szép eredmények szoktak születni. Ha nőknél a deformitás a mellekre is hatással van, ezt követheti egy második műtét. Ha implantátum behelyezéséről van szó, mindenképpen a deformitást kell előbb rendbe hozni, és hagyni kell neki megfelelő időt, hogy meggyógyuljon. Ez akár fél év is lehet megfelelő torna és életvitel mellett. Ezek után kerülhet sor egy mellfelvarrásra vagy mellnagyobbító műtétre.


Jelentkezzen be ingyenes konzultációra!

Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egyik vezető sebészünkhöz még ma!


Jelentkezzen be ingyenes konzultációra!

Vegye fel velünk a kapcsolatot a lenti gombra kattintva és jelentkezzen be egyik vezető sebészünkhöz még ma!

Egyéb cikkeink mellplasztika témában