Az X-láb fajtái, tünetei, okai, diagnosztizálása, kezelése és megelőzése

A köznyelvben x-lábnak nevezett lábszár tengelydeformitás, a genu valgum azonnal látható, és nem néz ki jól. Elsősorban mégsem esztétikai probléma: a lábszár alsó és felső része, a combcsont és lábszárcsont nyitott szöget zár be, a térdek befelé fordulnak, zárt állásban a térdek összeérnek, de a két boka nem érintkezik egymással. Általában szimmetrikusan fordul elő, ritkábban az egyik lábszárat erősebben érinti, a másikat kevésbé.

x láb gyerekeknél

Az x-láb fajtái

Az x-láb tengelydeformitás fajtáit kialakulásuk szerint csoportosíthatjuk.

  1. Gyermekkori természetes jelenség.

  2. Felnőttkorra is megmaradó, még erőteljesebben kialakuló tengelydeformitás.

  3. Szimmetrikusan kétoldali vagy aszimmetrikus. 

Az x-láb okai

A láb tengelydeformitásának közvetlen oka, hogy a combcsont a csípőnél kissé befelé fordul. Kialakulása több okra is visszavezethető. A fejlődés természetes velejárója is lehet a kis mértékű tengelydeformitás kisgyermekkorban, mely a járás megkezdésekor kezd kialakulni, de 6-8 éves korra meg kell szűnnie. A valódi tengelydeformitás azonban éppen ebben a korban manifesztálódik az eltűnés helyett.

  • Örökletes tényezők. Családi halmozódás figyelhető meg, akinek a családjában előfordult a felmenők között, nagyobb valószínűséggel számíthat rá már gyerekkorában. 

  • Mozgásszegény életmód. Jellemzően az iskolakezdés után, az alsó tagozat első két évében válik egyre szembetűnőbbé. Erre az időszakra esik a második alakváltás is: megnyúlás és izomzat fejlődése, a gyerekkori testarányok változnak.

  • Lúdtalp mint ok és következmény. A tengelydeformitás lehet a lúdtalp következménye, de fordítottan is kölcsönhatásban állnak egymással ezek a rendellenességek.

  • Angolkór. D-vitaminhiány miatt ma már civilizált körülmények között nem jellemző a táplálkozás és vitaminpótlás által.

  • Túlsúly. Különösen gyenge szalagokkal együtt fokozza a tengelydeformitást.

  • Gyenge térdszalagok, sérülés, degeneratív ízületi betegség, csontelhalás. Ritka esetekben akár súlyos betegségek melléktünete, következménye lehet, olykor nem derül ki az oka.

Milyen tünetekkel jár az x-láb?

Az x-láb kezdetben csak esztétikai problémát jelent, idővel azonban számos a mozgásrendszer egyéb pontján jelentkező tünet is felléphet. Ilyenek például:

  • csípő-, térd-, bokafájdalom

  • korai térdízületi és csípőízületi porckopás

  • lúdtalp, bokasüllyedés kialakulása, és ennek tünetei, további következményei

  • belső combizok rövidülése, izomegyensúly felborulása, a térd további befelé “húzása”

Hogyan diagnosztizálják az x-lábat?

A tengelydeformitás jól látható a laikus számára is, mégis ajánlatos ortopéd orvoshoz fordulni a problémával, mert a szükséges kezelés megkezdésével megakadályozható a rosszabbodás, és a súlyosabb következmények kialakulása.

  • Az orvos szemrevételezi a lábszárat, fizikális vizsgálattal ellenőrzi az ízületeket (térd, boka), rákérdez esetleges családi örökletes tényezőre, sérülésre, a kialakulás körülményeire.

  • A boka közötti távolság mérésével (fekve, állva) a változás az évek folyamán nyomon követhető.

  • Talpterhelés vizsgálat, járás közbeni obszervációk szintén a hosszabb távú nyomon követés során adnak fontos eredményeket. 

Hogyan kezelhető az x-láb?

Az x-láb tengelydeformitás magától, illetve a természetes fejlődés velejárójaként meg is szűnhet az iskoláskor kezdetéig. Amennyiben ez nem így történik, sőt, esetleg túlsúly kialakulásával, mozgásszegény életmód miatt súlyosbodik a helyzet, mindenképpen kezelésre szorul.

  • Szupinált cipőt javasolhat az orvos a belboka, sarokcsont kitámasztására. Ezzel egyenesedhet a térd.

  • Lúdtalpbetét viselése, amennyiben az orvos szükségesnek látja, szintén az alátámasztást segíti.

  • Gyógytornával a megfelelő izmokat lazítjuk, nyújtjuk, erősítjuk.

  • A testsúly leadásával tehermentesítsük a térdet.

  • Minél több mozgással erősítsük a vázizmokat.

  • Műtétre is sor kerülhet, ha a térdízületben vagy a láb csontjainál van a rendellenesség, illetve a későbbi porckopás megelőzésére. A combcsont alsó részén történik a korrekció a csont elfűrészelésével és a megfelelő helyzetben lemez, csavarok és kapcsok segítségével rögzítik. Csont összeforrása 6-12 hét alatt várható, terhelés csak ezután lehetséges, addig gipszsín és mankó használata szükséges. Utókezelés, gyógytorna és fizikoterápia támogatja a felépülést.

Hogyan előzhető meg az x-láb?

Az x-láb kialakulása gyerekkorban a fejlődés ütemét figyelemmel követve, mozgással, testsúlykontrollal, szükség esetén lúdtalpbetéttel, szupinált cipővel részben megelőzhető, illetve nagymértékben csökkenthető a rosszabbodás és a tengelydeformitással járó egyéb károsodások.

Milyen gyógytorna gyakorlatok segítenek x-láb esetén?

Gyerekek esetében a megelőző és kezelő gyógytorna gyakorlatokat építsük játékba, és végezzük együtt minden nap.

  • A talajon háton fekvésben végezzünk mellúszó lábtempókat.

  • Járkáljunk, fogócskázzunk pókjárásban, rákjárásban.

  • Háton fekvésben fogjunk a térd közé egy labdát, így végezzünk lábemelgetést.

  • A megrövidült belső combizmokat lazítsuk hengerrel: guggoljunk le, egyik lábunkat nyújtsuk ki oldalra, a hengert vegyük a térd alá, majd egyre beljebb, lassan görgessük rajta a comb belső részét.


Rólunk

Küldetésünk, hogy olvasóink megtalálják a számukra megfelelő orvost és az ideális klinikát.